Design Management Díj kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Design Management Díj
Elkezdődött a Budapest Design Week
A Budapest Design Week a korábbi évekhez hasonlóan idén is a legrangosabb hazai design elismerések, a Magyar Formatervezési Díjak és a Design Management Díj átadásával veszi kezdetét. A programsorozat témája idén a New Standards, erre reflektál a fesztivál központi kiállítása is. Október 8. és 17. között Budapest mellett több vidéki városban közel 200 programmal – kiállításokkal, szakmai rendezvényekkel, városi sétákkal, kézműves workshopokkal, nyitott stúdiókkal – várják az érdeklődőket.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.